Ha valaki biztosítást köt, akkor elfogadja azt az esélyt, hogy őt is érheti kár. A biztosító társaságok szerepe többek között abban áll, hogy megkeressék és egy csoportként kezeljék mindazokat, akik valamilyen vonatkozásban ugyanolyan kár bekövetkezésétől tartanak és a káresetre anyagi hátteret kívánnak biztosítani önmaguk számára. Ez az ún. veszélyközösség. Hasznosságuk a kárkövetkezmények pénzügyi felosztásában rejlik. A biztosítás alapja a közös kockázatviselés, alapgondolata az a felismerés, hogy egy veszély sokakat fenyeget, de kár valójában csak keveseket sújt. Ezért célszerű a fenyegetettek összességét ért, vagy érhető károkat felosztani a közösség tagjai között.
Mitől tud jó lenni a biztosítás minden szereplőnek?
Az ügyfelek sokszor úgy érezhetik, hogy a biztosító ellenérdekelt akkor, amikor kár érte őket, és nem úgy, vagy nem annyit fizet, mint amit várnak. A biztosító pedig sokszor érezheti úgy, hogy az ügyfelek egy része vissza kíván élni a biztosításával, és trükközik a kárbejelentés során. Valahol mindkét fél a másikat hibáztatja, és talán ez az oka, hogy a biztosítók sokszor nem népszerűek az ügyfelek szemében. Pedig az alapelv – hogy relatíve alacsony összegeket befizetve egy közösség (az ún. kockázatközösség) részeként felkészülhessünk bármilyen nagyobb kárra – alapvetően jó.

Hogyan lehet ezt az ellentétet helyrebillenteni? Ha a biztosító igyekszik a tényleges kockázatot a lehető legpontosabban beárazni akár a modern eszközök segítségével, valamint ha lehetővé teszi, hogy az ügyfelek akár maguk érezzék a közösség erejét, és például beleszólhassanak abba, hogy kikkel kívánnak egy kockázati közösségbe kerülni, így kiszűrve a csaló, vagy trükköző embereket. Persze ez utóbbinak akkor van értelme, ha ezt a biztosító honorálja is feléjük díjkedvezmény formájában. A végeredmény: egy igazságosabb, és jobb ár a felhasználóknak, és egy magasabb bizalom a biztosító részéről a kárrendezés során.